Fogadóklub

Fogadóklub

Portugália - Csehország

2024. június 18. - Fogadóklub

Portugália felemás felkészülésen van túl, utolsó 5 meccs 3 győzelem 2 vereség .Sokan őket tartják a torna favoritjának, szinte minden pozícióban világklasszis játékosok alkotják a kezdő 11-et. Viszont több kérdés is van a csapat háta táján.Cristiano Ronaldot vajon kilehet hagyni a kezdőből élete utolsó Europa-bajnokságán vagy nem.Mert ha CR kezdő lesz,az minden mutató alapján mezőnyben -1 ember és teljesen más szervezettséget kíván.Az viszont tény,hogy CR a 16-on belüli mozgásával és a kapu előtti érkezésével folyamatos veszélyt jelenthet az ellenfél kapujára.Sok szakértő is úgy gondolja,hogy Ronaldonak inkább a mérkőzés 60. percében kellene érkeznie mivel sokkal inkább használhatóak lennének az erősségei a mérkőzések 2. felében mikor már az ellenfél védelme is fáradtabb.A kérdés hogy, Ronaldo hajlandó lesz elfogadni ezt a szerepkört vagy nem.A csoportból valószínűleg így is úgy is simán továbbjutnak mert kiemelkednek a román,cseh,török hármasból .Roberto Martinez vagy 4:3:3-ban vagy 3:5:2-ben(3:2:5 támadásban) fogja pályára küldeni a csapatot .Értelemszerűen attól függően hogy, Ronaldo kezdő lesz vagy csere. Várható kezdő 4:3:3
(Gk)Costa-Dalot-Dias-Inacio-Mendes-Fernandes-Palhihna-Vitinha-Silva-Jota-Joao Felix

Csehország kitűnő felkészülésen van túl legutolsó 5 meccsük 5 győzelem .Ivan Hasek együttese rendkívül fizikálisnak számít,3:4:1:2-ben játszanak elöl Schick és Hlozek támadja majd az ellenfél kapuját. Pontrúgásban bízhatnak ,jól fejelő játékosból nincs hiány náluk .A sajtó hozzáállása meglehetősen felemás,van aki semmit nem vár tőlük, van akiknél ők lehetnek az egyik meglepetés csapat ha Schicket megtudják játszani a társak. Várható kezdőcsapat :(Gk) Kovar-Vlcek.Hranac-krejci-Gabriel-Soucek-Sadilek-Jurasek-Barak-Schick-Hlozek

Ausztria-Franciaország

Ausztria-Franciaország

21:00 Düsseldorf Arena (Düsseldorf)

Játékvezető: Jesús Gil Manzano (ESP)

Időjárás: 21° és záporok

 

A mai napon pályára lép a torna egyik nagy esélyes, a Didier Deschamps által vezetett francia válogatott, méghozzá a rendkívüli formában lévő Ausztria nemzeti csapata ellen.

 

Az osztrákok a legutóbbi 16 meccsükből mindössze egyet veszítettek csak el, az Eb-re pedig egyenes ágon jutottak ki egyetlen ponttal elmaradva Belgium mögött. A Ralf Rangnick keze alatt menetelő válogatott egy rendkívül nehéz csoportba került, mondhatni ez az EB halálcsoportja, viszont Ausztria válogatottja mindenki számára rendkívül kellemetlen tud lenni. Az első percektől kezdve letámadást alkalmaznak, igazi redbull foci, aminek köszönhetően már a mérkőzések elején gyakran betalálnak. Mivel a hivatalos UEFA weboldal alapján sérült-, vagy akár csak kérdéses játékos sincs, így minden bizonnyal a jelenlegi legerősebb csapattal tudnak kiállni a franciák ellen. Ami sorsdöntő lehet ennél az ütközetnél az az, hogy képesek lesznek-e szomszédaink egy korai gólt lőni, valamint fizikálisan bírni fogják-e az iramot.  Várhatóan 4:2:3:1-es felállással fognak kezdeni az alábbi játékosokkal: Pentz-Mwene-Wöber-Danso-Posch-Grillitsch-Seiwald-Baumgartner-Sabitzer-Laimer-Gregoritsch.

 

 

A 2018-as világbajnokok EB szereplése az utóbbi években nem úgy sikerült, ahogy azt sokan elvárták volna. Az ezredfordulókor sikerült utoljára megnyerniük a kontinensviadalt. A jelenlegi csapatuk a torna egyik nagy esélyesének számít, ahol minden poszton világklasszis játékosokat tudnak felmutatni. Nagyon érdekes lesz látni, hogy Descamps milyen taktikai megoldást talált ki Ausztria ellen mind a védelem, mind a támadók részéről. Két játékosuknak kérdéses a pályára lépése a mai meccsen ők pedig Theo Hernandez az AC Milan védője, valamint Tchouameni a Real Madrid középpályása. Jelen értesülések szerint kezdésnek a támadósorban Thuramot fogják pályára küldeni, aki visszalépéseivel és gyakori szélekre való húzódásával tud majd fejtörést okozni ellenfelüknek. Várhatóan szintén 4:2:3:1-es felállással fognak kezdeni az alábbi csapattal: Maignan-Hernández-Upamecano-Saliba-Koundé-Rabiot-Kanté-Mbappé-Griezmann-Dembélé-Thuram.

Lengyelország - Hollandia

Lengyelország-Hollandia
15:00 Volksparkstadion (Hamburg)
Játékvezető: Soares Dias A.(Por)
Időjárás: 20° és elvétve zápor várható

Lengyelország kitűnő formában várja az EB-t, utolsó 5 mérkőzéséből 5 győzelem a mérlegük, ráadásul a legutóbbi 2 győzelmük a szintén EB résztvevő Ukrajna és Törökország ellen volt. Ami viszont árnyalja a képet az Lewandowski nemrég történt sérülése. Mivel jelenleg a 2 kezdő csatárból egyik sem lesz elérhető, Milik is kimarad sérülés miatt, hírek szerint Adam Buksa az Antalyaspor támadója kezd majd aki 35 mérkőzésen 16 gólt szerzett a török élvonalban. Michal Probierz a szokásos 3:5:2-ben küldi majd pályára a csapatát ami változó meccskép esetén 3:5:1:1 is lehet.
Várhatő kezdő: (Gk)Szczesny-Kiwior-Dawidowicz-Bednarek-Zalewski-Moder-piotrowski-Slisz-Frankowski-Zielinski-Buksa

Hollandia az EB egyik titkos esélyesének számít, akik az utolsó 2 felkészülési mérkőzésüket egyaránt 4:0-ás győzelemmel zárták. Sérülésfronton 2 komolyabb hiányzót érdemes megemlíteni, De Jong (Barcelona) és az Atalantában kiváló szezont futó Teun Koopmeiners kénytelen kihagyni a tornát. Emiatt azért középpályán lehetnek gondok, a Veerman,Reijders,Schouten kezdő hármas nem tűnik a legacélosabbnak Ryan Gravenberch pedig finoman szólva sem számít alapembernek Liverpoolban. A védelmet és a támadósort abszolút elit játékosok alkotják így ott nem lesz probléma. Egyelőre nehéz megjósolni ez a Holland válogatott meddig juthat, de az biztos, hogy senkinek nem lesz könnyű ellenfél. Ronald Koeman a 4:3:3-at fogja alkalmazni, nagy hangsúlyt fektetve a felfutó szélsővédőkre és az 1 v1-ben erősnek számító szélső támadókra. A meccskép valószínűleg holland mezőnyfölényt mutat majd, a lengyelek pedig kontrákra lesznek berendezkedve. Bizonyos periódusokban megpróbálhatják nyomás alá helyezni a holland középpályásokat, mert De Jong hiányában azért a nyomással adódhatnak gondjai a hollandoknak.
Várható kezdő: (Gk)Verbruggen-Aké-Van Dijk-De-Vrij-Dimfries-Veerman-Schouten-Reijders-Simons-Depay-Gakpo

Magyarország-Svájc

Magyarország-Svájc

2024.06.15., Köln, Cologne Stadium, 15:00.

Várható időjárás: 20 fok, 30% esély csapadékra.

 

A magyar válogatott szombaton megkezdi az EB szereplését. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata nagy izgalmak árán jutott ki a kontinensviadalra, ahol a sokak által alulértékelt Svájc lesz az ellenfél.

 

A magyar nemzeti 11 (jelen állás szerint) minden játékosa bevethető lesz a nyitómeccsen, ami egy darabig kérdéses volt, mivel több játékos is kisebb sérülésekkel küzdött. Az utolsó felkészülési mérkőzésen (amit 3-0 arányban sikerült megnyerni Izrael ellen), Dárdai Márton és Loic Nego is pihenőre kényszerült, valamint Fiola Attilát is kímélni kellett az edzéseket. A mérkőzés közben Callum Styles és Szoboszlai Dominik is hamarabb volt kénytelen befejezni a mérkőzést, a beszámolók alapján Svájc ellen mind a ketten pályára tudnak lépni. Szükség is lesz rájuk, mivel Svájc ellen egy rendkívül nehéz mérkőzés vár rájuk. Elemzések szerint a győzelem kulcsa a kontrajátékban, valamint a rögzített helyzetek kihasználásában rejlik. A válogatott várhatóan a 3:4:2:1-es felállást fogja választani, ahol hatalmas szerepe lesz az összeszokottságnak, mivel az egyéni párharcokban az ellenfél a pálya több részén is uralhatja a mérkőzést.

 

A svájciak kijutása sem volt zökkenőmentes, az egyik leggyengébbre értékelt hatosban csak a második helyet tudták megszerezni, ahol Románia öt pontot vert rájuk. Habár egyenes ágon jutottak ki, az utolsó négy selejtező mérkőzésükből egyet sem tudtak megnyerni. Az elmúlt években a világ egyre jobban tekint rájuk úgy, mint egy focinemzet, amiért nagyon sokat tettek. A legutóbbi EB-n hatalmas meglepetésre kiejtették a világbajnok franciákat, valamint a spanyolok is csak büntetőpárbajban tudták őket legyőzni. Így nagyon nagy kérdés lesz, hogy melyik válogatottal fogjuk szembe találni magunkat szombaton: a franciáknak 25-perc alatt két gólt lövő világklasszis csapat, vagy az, amelyik Portugáliától 6 gólt kapott. A felkészülésük sem nevezhető zökkenőmentesnek, már a Németországba érkezés után is panaszkodtak a gyakorló pálya minőségére. Mindezektől eltekintve ne felejtsük el, hogy nem kisebb neveket sorakoztatnak fel, mint az angol bajnok Akanji, a német bajnok és kupagyőztes Xhaka, valamint az olasz bajnok kapus, Yann Sommer. A keret többi tagja is javarészt a Bundesligában focizik, ahol alap embernek számítanak. Az összeállításuk várhatóan 4:3:3 lesz, de nem ritka, hogy három védővel és két szárnyvédővel fognak pályára lépni.

 

Mivel a csoport egyértelmű esélyese a házigazda Németország, így ezen a meccsen a potenciális második helyezettek mérik össze tudásukat, amiért egy kivételesen parázs mérkőzésre számíthatunk. Szerintetek az egyéni klasszisok, vagy a csapategység fogja eldönteni ezt a mérkőzést?

Németország vs Skócia

A házigazda németek megkezdik az EB szereplésüket. A felkészülésük felemásra sikerült,az ukrajna elleni döntetlen után egy szoros 2:1-es győzelmet arattak Görögország ellen. Friss hír, hogy Pavlovic sajnos betegség miatt kénytelen lesz kihagyni a tornát, akit a Dortmund középpályása Emre Can fog helyettesíteni. Julian Nagelsmann egyelőre úgy tűnik stabilizálta a német csapatot, 4:2:3:1 játékrendszert alkalmaz. Sikerült visszahívnia Kroos-t a válogatotthoz ami nagyot emelhet a csapat formáján. Középcsatár poszton adódhatnak gondok, Havertz vagy Fullkrug foglalhatja el ezt a pozíciót. Nagyon sok múlik majd azon, hogy Havertz milyen formát tudott átmenteni a tornára. Az év elején látott súlytalan és a helyét keresgélő Havertzet fogjuk látni, vagy azt a Havertzet aki a szezon második felében gólokkal és kiváló mezőnymunkával járult hozzá az Arsenal 2. helyéhez. Fullkrug valószínűleg a meccsek 2. felében lép majd pályára. Nagelsmannon múlik majd, hogy Havertzet váltva, vagy Havertz szimplán hátrébb lép 10-es pozícióba (/hamis kilences) és elé érkezik majd Fullkrug. A csapaton belüli összhangról felemás hírek látnak napvilágot, legutóbb például Rüdiger és Fullkrug esett egymásnak edzésen egy keményebbre sikerült párharc után, akiket az edzőknek kellett szétválasztani. A közvélemény végső győzelemre is esélyesnek tartja a németeket, a fogadóirodáknál 3. legesélyesebb (tippmixpro).
Várható kezdőcsapat :Neuer-Kimmich-Rudiger-Tah-Mittelstadt-Kroos-Andrich-Wirtz-Gundogan-Musiala-Havertz

A Skótoknak nem alakult felhőtlenül az utolsó pár hónap. A Bolognában kiváló szezont produkáló Lewis Ferguson térdsérülés miatt kénytelen lesz kihagyni a tornát. A legfrissebb hírek alapján egyelőre McTominay játéka is kérdéses, viszont ő elutazott a csapattal. Ennek ellenére a sokak által lesajnált válogatott okozhat meglepetést, hiszen szinte minden játékosuk top ligában futballozik . Elég megemlíteni John McGinn(Aston Villa), Ryan Christie(AFC Bournemouth)Billy Gilmour(Brighton & Hove Albion)Andrew Robertson(Liverpool) Kieran Tierney (Real Sociedad) . Rendkívül fizikális csapatról van szó, akik általában 3:4:2:1-es formációt alkalmaznak, ami védekezésben inkább 5:4:1. Steve Clarke ha összetudott rakni egy megfelelő rendszert a kontrák kivitelezéséhez, sokkal kellemetlenebb lehet ez a skót csapat mint amilyennek elsőnek tűnnek. Megvan a csapatban a fizikalitás, képzettek a játékosok, sok nagy meccsen vannak már túl egyénileg, így a nyomást is jól bírják. A torna egyik legalulértékeltebb gárdája, meglátjuk mire lesznek képesek.
Várható kezdőcsapat: (Gk)Gunn-Parteous-Hendry-Tierney-Ralstan-Gilmour-McGregor-Robertson-Mctominay-Adams

Az időjárás kedvező lesz 19 fokot mondanak ,esőre 3% esély van, így minden adott egy kiváló nyitó mérkőzéshez

Európa-bajnokság előzetes: B csoport

B csoport:

Spanyolország-Horvátország-Olaszország-Albánia

 

Spanyolország: A FIFA világranglista 8.

Csapat összértéke(transfermarkt.com): 965,5 millió euró

Átlagéletkor: 27

EB keret: GK: Alex Remiro (Real Sociedad) GK: David Raya (Arsenal) GK: Unai Simon (Athletic Bilbao) DF: Alex Grimaldo (Bayer Leverkusen) DF: Aymeric Laporte (Al Nassr) DF: Dani Carvajal (Real Madrid) DF: Daniel Vivian (Athletic Bilbao) DF: Jesus Navas (Sevilla) DF: Marc Cucurella (Chelsea) DF: Nacho (Real Madrid) DF: Robin Le Normand (Real Sociedad) MF: Alex Baena (Villarreal) MF: Fabian Ruiz (France Paris Saint-Germain) MF: Fermin Lopez (Barcelona) MF: Martin Zubimendi (Real Sociedad MF: Mikel Merino (Real Sociedad) MF: Pedri (Barcelona) MF: Rodri (Manchester City) FW: Alvaro Morata (Atletico Madrid) FW: Ayoze Perez (Real Betis) FW: Dani Olmo (RB Leipzig) FW: Ferran Torres (Barcelona) FW: Joselu (Real Madrid) FW: Lamine Yamal (Barcelona) FW: Mikel Oyarzabal (Real Sociedad) FW: Nico Williams (Athletic Bilbao)

 

Kezdőcsapat a hírek alapján: (4:2:3:1): Siomon-Carvajal-Le Normand-Laporte-Grimaldo-Rodri-Pedri-Yamal-Olmo-Williams-Morata

 

Horvátország: A FIFA világranglista 10.

Csapat összértéke(transfermarkt.com): 327,7 millió euró

Átlagéletkor: 27,7

 

EB keret: GK: Dominik Livakovic (Fenerbahçe) GK: Ivica Ivusic (Cyprus Pafos) GK: Nediljko Labrovic (Rijeka) DF: Borna Sosa (Netherlands Ajax) DF: Domagoj Vida (AEK Athens) DF: Josip Juranovic (Union Berlin) DF: Josip Stanisic (Bayer Leverkusen) DF: Josip Sutalo (Netherlands Ajax) DF: Josko Gvardiol (Manchester City) DF: Marin Pongracic (Lecce) DF: Martin Erlic (Sassuolo) MF: Lovro Majer (VfL Wolfsburg) MF: Luka Ivanusec (Netherlands Feyenoord) MF: Luka Modric (Real Madrid) MF: Luka Sucic (Red Bull Salzburg) MF: Marcelo Brozovic (Al Nassr) MF: Mario Pasalic (Atalanta) MF: Martin Baturina (Dinamo Zagreb) MF: Mateo Kovacic (Manchester City) MF: Nikola Vlasic (Torino) FW: Andrej Kramaric (TSG Hoffenheim) FW: Ante Budimir (Osasuna) FW: Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb) FW: Ivan Perisic (Hajduk Split) FW: Marco Pasalic (Rijeka) FW: Marko Pjaca (Rijeka)

 

Kezdőcsapat a hírek alapján (4-3-3): Livakovic-Juranovic-Sutalo-Gvardiol-Sosa-Modric-Brozovic-Kovacic-Kramaric-Budimir-Perisic

 

Olaszország: A FIFA világranglista 9.

Csapat összértéke(transfermarkt.com): 705,5 millió euró

Átlagéletkor: 26,6

 

EB keret: GK: Gianluigi Donnarumma (Paris Saint-Germain) GK: Guglielmo Vicario (Tottenham Hotspur) GK: Alex Meret (Napoli) DF: Giovanni Di Lorenzo (Napoli) DF: Federico Dimarco (Inter Milan) DF: Alessandro Buongiorno (Torino) DF: Gianluca Mancini (Roma) DF: Matteo Darmian (Inter Milan) DF: Riccardo Calafiori (Bologna) DF: Raoul Bellanova (Torino) DF: Alessandro Bastoni (Inter Milan) DF: Andrea Cambiaso (Juventus) DF: Federico Gatti (Juventus) MF: Nicolo Barella (Inter Milan) MF: Davide Frattesi (Inter Milan) MF: Jorginho (Arsenal) MF: Lorenzo Pellegrini (Roma) MF: Bryan Cristante (Roma) MF: Nicolo Fagioli (Juventus) MF: Michael Folorunsho (Hellas Verona) FW: Mateo Retegui (Genoa) FW: Giacomo Raspadori (Napoli) FW: Federico Chiesa (Juventus) FW: Gianluca Scamacca (Atalanta) FW: Mattia Zaccagni (Lazio) FW: Stephan El Shaarawy (Roma)

 

 

Kezdőcsapat a hírek alapján (3-4-3): Donnarumma-Di Lorenzo-Buongiorno-Bastoni-Bellanova-Barella-Jorginho-Dimarco-Chiesa-Retegui-Pellegrini

 

Albánia: A FIFA világranglista 66.

Csapat összértéke(transfermarkt.com): 11,6 millió euró

Átlagéletkor: 27,3

 

EB keret: K: Etrit Berisha (Empoli) GK: Elhan Kastrati (Cittadella) GK: Thomas Strakosha (Brentford) DF: Iván Balliu (Rayo Vallecano) DF: Mario Mitaj (Lokomotiv Moscow) DF: Elseid Hysaj (Lazio) DF: Arlind Ajeti (CFR Cluj) DF: Berat Djimsiti (Atalanta) DF: Enea Mihaj (Famalicão) DF: Ardian Ismajli (Empoli) DF: Marash Kumbulla (Sassuolo) DF: Naser Aliji (Voluntari) MF: Klaus Gjasula (Darmstadt 98) MF: Nedim Bajrami (Sassuolo) MF: Qazim Laçi (Sparta Prague) MF: Medon Berisha (Lecce) MF: Ernest Muçi (Beşiktaş) MF: Ylber Ramadani (Lecce) MF: Kristjan Asllani (Inter Milan) MF: Amir Abrashi (Grasshoppers) FW: Rey Manaj (Sivasspor) FW: Jasir Asani (Gwangju) FW: Armando Broja (Fulham) FW: Taulant Seferi (Baniyas) FW: Mirlind Daku (Rubin Kazan) FW: Arbër Hoxha (Dinamo Zagreb)

 

Kezdőcsapat a hírek alapján (4-2-3-1): Berisha-Hysaj-Djimsiti-Ismajli-Mitaj-Ramadani-Asllani-Asani-N.Bajrami-Seferi-Broja

Európa-bajnokság előzetes : A csoport

A csoport
Németország-Skócia-Magyarország-Svájc

Németország : A FIFA világranglista 16.
Csapat összértéke(transfermarkt.com) : 851 millió Euró
Átlagéletkor:28,2

EB keret :GK: Manuel Neuer (Bayern Munich),GK: Marc-Andre Ter Stegen (Barcelona)GK: Oliver Baumann (Hoffenheim)DF: Antonio Rudiger (Real Madrid)DF: Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)DF: Robin Koch (Eintracht Frankfurt)DF: Maximilian Mittlestadt (Stuttgart)DF: Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund)DF: Waldemar Anton (Stuttgart)DF: Benjamin Henrichs (RB Leipzig)DF: David Raum (RB Leipzig)DF/MF: Joshua Kimmich (Bayern Munich)MF: Ilkay Gundogan (Barcelona)MF: Pascal Gross (Brighton)MF: Robert Andrich (Bayer Leverkusen)MF: Chris Fuhrich (Stuttgart)MF: Aleksandar Pavlovic (Bayern Munich)MF: Leroy Sane (Bayern Munich)MF: Toni Kroos (Real Madrid)MF: Jamal Musiala (Bayern Munich)MF: Florian Wirtz (Bayer Leverkusen)FW: Niclas Fullkrug (Borussia Dortmund)FW: Kai Havertz (Arsenal)FW: Thomas Muller (Bayern Munich)FW: Deniz Undav (Stuttgart)FW: Maximilian Beier (Hoffenheim)Várható kezdőcsapat (4:2:3:1): Neuer-Kimmich.Rudiger-Tah-Mittelstadt-Kroos-Andrich-Wirtz-Gundogan-Musiala-Havertz

Kezdőcsapat a hírek alapján(4:2:3:1) : Neuer-Kimmich-Rudiger-Tah-Mittelstadt-Kroos-Andrich-Wirtz-Gundogan-Musiala-Havertz

Skócia: A FIFA világranglista 39.
Csapat összértéke(transfermarkt.com) : 207 millió Euró
Átlagéletkor:28,3

EB keret:Gun (Norwich City)GK: Zander Clark (Rangers)GK: Liam Kelly (Motherwell)DF: Andy Robertson (Liverpool)DF: Kieran Tierney (Real Sociedad)DF: Jack Hendry (Al EttifaqDF:RyanPorteous(Watford)DF: Liam Cooper (Leeds United)DF: Scott McKenna (FCopenhagenDF:GrantHanley(NorwichCityDF:GregTaylor(CelticDF:AnthonyRalston(CelticDF:RossMcCrorie(BristolCityMF: Callum McGregor (Celtic)MF: Ryan Christie (Bournemouth)MF: Billy Gilmour (Brighton & Hove Albion)MF: John McGinn (Aston Villa)MF: Kenny McLean (Norwich City)MF: Scott McTominay (Manchester United)MF: Stuart Armstrong (Southampton)FW: Che Adams (Southampton)FW: Lawrence Shankland (Hearts)FW: James Forrest (Celtic)FW: Tommy Conway (Bristol City)FW: Lewis Morgan (New York Red Bulls

Kezdőcsapat a hírek alapján(3:4:2:1)
(Gk)Gunn-Parteous-Hendry-Tierney-Ralstan-Gilmour-McGregor-Robertson-Mctominay-Adams

Magyarország: világranglista 26.
Csapat összértéke:165 millió Euró
Átlagéletkor: 27,5

EB keret: GK: Peter Gulacsi (RB Leipzig)GK: Denes Dibusz (Ferencvaros)GK: Peter Szappanos (Paksi FC)DF: Botond Balogh (Parma)DF: Endre Botka (Ferencvaros)DF: Marton Dardai (Hertha Berlin)DF: Attila Fiola (Fehervar)DF: Milos Kerkez (Bournemouth)DF: Adam Lang (Omonia Nicosia)DF: Willi Orban (RB Leipzig)DF: Zsolt Nagy (Puskas Akademia)DF: Attila Szalai (Hoffenheim)DF: Loic Nego (Le Havre)MF: Bendeguz Bolla (Servette)MF: Daniel Gazdag (Philadelphia Union)FW: Krisztofer Horvath (Kecskemeti)MF: Laszlo Kleinheisler (Hajduk Split)MF: Mihaly Kata (MTK Budapest)MF: Adam Nagy (Spezia)MF: Andras Schafer (Union Berlin)MF: Dominik Szoboszlai (Liverpool)MF: Callum Styles (Barnsley)FW: Roland Sallai (Freiburg)FW: Martin Adam (Ulsan HD)FW: Barnabas Varga (Ferencvaros)FW: Kevin Csoboth (Ujpest FC)

Kezdőcsapat a hírek alapján(3:4:2:1) :
(Gk)Gulácsi-Lang-Orban-A.Szalai-Nego-Schafer-Styles-Kerkez-Sallai-Szoboszlai-Varga

 

Svájc: világranglista 19.
Csapat összértéke:281 millió Euró
Átlagéletkor: 27,7

EB keret: GK: Gregor Kobel (Borussia Dortmund)GK: Yvon Mvogo (Lorient)
GK: Yann Sommer (Inter Milan)DF: Manuel Akanji (Manchester City)DF: Nico Elvedi (Borussia Mönchengladbach)DF: Ricardo Rodriguez (Torino)DF: Fabian Schär (Newcastle United)DF: Leonidas Stergiou (VfB Stuttgart)DF: Silvan Widmer (Mainz 05)DF: Cédric Zesiger (VfL Wolfsburg)
MF: Michel Aebischer (Bologna)MF: Remo Freuler Bologna)MF: Ardon Jashari (Luzern)MF: Fabian Rieder (Rennes)MF: Xherdan Shaqiri (Chicago Fire FC)MF: Vincent Sierro (Toulouse)MF: Granit Xhaka (Bayer Leverkusen)MF: Denis Zakaria (Monaco)FW: Zeki Amdouni (Burnley)FW: Kwadwo Duah (Ludogorets Razgrad)FW: Breel Embolo (Monaco)FW: Dan Ndoye (Bologna)FW: Noah Okafor (Milan)FW: Renato Steffen (Lugano)FW: Ruben Vargas (Augsburg)FW: Andi Zeqiri (Genk)FW: Steven Zuber (AEK)

Kezdőcsapat a hírek alapján(4:3:3)
(Gk)Sommer-Widmer-Akanji-Elvedi-Rodriguez-Zakaria-Freuler-Xhaka-Okafor-Embolo-Vargas

Portugália vs Írország

Portugáia vs Írország 

Estádio Municipal de Aveiro Stadion (Aveiro

A hazai csapat utolsó felkészülése mérkőzése következik az Eb előtt. A szűkített keretben mindenki egészséges, nincs hiányzó .Legutóbbi barátságos meccsük nem sikerült jól, Horvátországtól szenvedtek hazai pályán 2:1-es vereséget .Valószínűleg most is forgatni fogja Roberto Martinez a portugál kezdőt.Ennek ellenére szinte biztos hogy mindent megtesznek a győzelemért. Hiszen nem tenne jót a csapat mentális erejének ,ha 2 vereséggel utaznának Németországba .
A vendégek nem érdekeltek a EB-n ,ők már a nemzetek ligájára és a VB selejtezőre készülnek . Egyetlen hiányzójuk van kapus poszton Gavin Bazunu nem léphet pályára sérülés miatt - Legutóbb Magyarország ellen arattak győzelmet, hazai pályán egy utolsó perces góllal . 
Az időjárás tökéletes lesz,20 fokot és napsütést mondanak. 

Hollandia-Izland

Hollandia-Izland
Feijenoord Stadion, 20:45 pm

A mai napra is jut egy barátságos mérkőzés, ami az Európa-bajnokság célegyenesébe érve sok érdekességet tartogathat számunkra. Hollandia vasárnap Lengyelország válogatottja ellen kezdi meg szerepélését a tornán, míg Izlandnak nem sikerült a kijutás.
A holland válogatott egyik meghatározó embere, Frenkie De Jong továbbra is bokasérüléssel küzd, így a várható hírek szerint csak július elején fogja tudni erősíteni Ronald Koeman csapatát. A pályára várhatóan 4-3-3-as felállásban fognak felmenni, de nem áll messze tőlük a 3-4-1-2 sem.
Izlandnak múlt héten sikerült legyőznie az angolok nemzeti tizenegyét, akik a finomhangolások helyett inkább egyes kulcs játékosok pihentetését választották. Várhatóan 4-3-3-as felállással fognak ők is a pályára lépni, bár ez még változhat amennyiben Willum Willumsson játkra fogható lenne. Ami még érdekesség, hogy Izland csapata a legutóbbi két találkozáson győzni tudott Hollandia válogatottjával szemben.
A meccs ideje alatt jelentős csapadék várható, és mindösszesen 13 fok.

Olaszország-Bosznia-Hercegovina

Olaszország-Bosznia-Hercegovina
20:45 pm, Stadio Carlo Castelliani (Empoli)
A kontinens-viadal célegyenesébe érve lehetőségünk lesz egy utolsó betekintést nyerni a címvédő olaszok formájába. Luciano Spaletti csapatának az utolsó öt mérkőzését vereség nélkül sikerült abszolválnia, a keretből jelenleg Nicolo Barella nem fog tudni pályára lépni, valamint Alex Meret részvétele is kérdéses. Számukra ez a mérkőzés ideális lehet a nagy megmérettetés előtti utolsó finomhangolásokra.
Bosznia részéről ezt a mérkőzést egy hosszabb pihenő követi majd, mivel legközelebb szeptember hetedikén fognak pályára lépni Hollandia ellen. Az Európa-bajnokságra nem sikerült kvalifikálniuk magukat, bár sikerült megszerezniük a vezetést Ukrajnával szemben, a kék-sárgáknak sikerült a fordítás, így ők jutottak be a megmérettetésre. Egy hosszabb sikertelenségi sorozatot próbálnának megtörni, mivel az utolsó öt mérkőzésükön alul maradtak, 16-3-as gólaránnyal.
Ha hihetünk a meteorológusoknak a mérkőzés ideje alatt vihar várható, bár remélhetőleg a szél nem lesz erős.
Elemzési adatok megtekintése
Bejegyzés kiemelése
Tetszik
Hozzászólás
Megosztás
süti beállítások módosítása