LNG Esport vs BLG
LPL
2024.07.18.
A mostani mérkőzésen a jelenleg még veretlen LNG Esport csapata játszik a BLG csapatával, akik eddig szintén nem találtak legyőzőre. Az első csoportkörökben a BLG csapata megnyerte a csoportját 5 győzelem - 1 vereséggel, míg az LNG csapata egy 3 győzelem - 3 vereséges második helyig jutott a C csoportban. Mind a két csapatról elmondható, hogy jelentős arany előnyre szokott szert tenni az első 15 percben, valamint az LNG játékosai még nem veszítettek mérkőzést, amennyiben pozitív arany különbségük volt ezen intervallumban. A BLG csapata szokta agresszívabban kezdeni a mérkőzéseket, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a meccsek 80%-ában övék az első gyilkosság. Ezen kívül elmondható róluk, hogy többet ölnek, mint ellenfelük, viszont többet is halnak, emiatt az átlagos KDR 2,5 még az LNG esetében ez 2,4. Az objektívekre mind a két csapat hatalmas hangsúlyt fektet. Jelentős eltérés statisztikában a Heraldok esetében van, ahol a BLG csapata ebből átlagosan 0,8 darabot szerez, míg az LNG csapata 0,43 darabbal végez. A bookiek a BLG győzelmét várják, amit mind a jelenlegi forma, mind a legutóbbi 2-0 arányú győzelem megindokol, viszont a H2H eddig az LNG csapatának kedvez.