SK Slovan Bratislava vs NK Celje
Időpont: 2024.07.30. 20:30
Játékvezető: Maresca F. (IT)
Helyszín: Tehelné pole (Pozsony)
Az döntetlennel zárult első mérkőzés után itt az ideje a visszavágónak, ahol most a Bratislava csapata fogja hazai pályán várni Szlovén ellenfelét. Az első mérkőzés is sok izgalmat hozott, mivel az első 11 percben már mind a két csapat neve mellet szerepelhetett egy gól, viszont az igazi izgalmakat Savvidis kiállítása jelentette a harmincadik percben. Ezt követően sokan vártál a Celje teljes mezőnyfölényét, ám a labdabirtoklás megállt 55%-nál. A többi statisztikában hiába voltak jóval erősebbek, a szöglet úgy lett a végére 7-2, hogy a kiállításig 0-2 volt a vendégeknek. A hazai csapat 21-szer kísérelte meg a gólszerzést, amiből 6-szor találták el a kaput. Ellenfelük mindössze egyszer talált kaput, amiből gól is született. A mostani mérkőzésen a Szlovákokat tartják esélyesebbnek, ami az előző mérkőzéshez képest változást jelent.